Hiperbár Oxigénterápia Története

A HBOT története 

búvárharangA hiperbár medicina és a búvárkodás technikája az ősidők óta összekapcsolódik. Emberemlékezet óta próbáljuk meghódítani a víz alatti világot, kutatjuk hogyan lehetne minél hosszabb ideig ott nézelődni és dolgozni. Már az ókori görögök is ismerték a keszonkamrát, maga Hérodotosz énekelte meg az első, az irodalomban is megnevezett búvárt, Scyllist, aki állatbőrből készült búvárharangot – a mostani keszonkamrák ősét – használt víz alatti segédletként. A középkorban a búvárharangokat tovább használták és fejlesztették, például Sir Edmund Halley is foglalkozott a tökéletesítésükkel

 

 

 

 

 

 

 

 

N. Henshaw DormiciliumA szárazföldön dokumentáltan elsőként Nathaniel Henshaw angol lelkész és természettudós “gyógyított” az általa Domicilium-nak elnevezett ős-keszonkamrával, amit 1662-ben épített. Szelepekkel, tömlőkkel működött, szigetelve volt és mind túlnyomást, mind alacsony nyomást létre tudott benne hozni. Azt gondolta, akut állapotokban túlnyomás, krónikus betegségek esetében a ritka levegő tesz jót. Az emésztési és a légzési nyavajákat kezelt vele. A levegő összetételéről és az oxigénről még nem tudtak semmit.

 

 

 

 

Az oxigén nevet Antoine Laurent de Lavoisier francia kémikus alkotta meg 1777-ben. Az oxigént egymástól függetlenül fedezte fel Carl Wilhelm Scheele 1773-ban, illetve Joseph Priestley (képen) 1774-ben. Mivel azonban Priestley munkája előbb jelent meg, gyakran neki tulajdonítják az elsőséget. Az oxigén nevet Antoine Laurent de Lavoisier francia kémikus alkotta meg 1777-ben.

 

 

 

 

 

Tabarie kamraFranciaország a XIX. században élen járt a magasnyomású gyógyítás alkalmazásában. A 2-4 atmoszféra nyomásról azt állították, hogy jótékony hatással van a belső szervek és az agy keringésére.

Junod tanulmányozta a jelenséget és két barátja, Pravaz és Tabarie kisvártatva csatlakozott hozzá. 1834-ben hiberbárikus kamrát állított fel a “betegek javára”. A kamrát a nyomásügyekben kiválóan jártas gőzgép-feltaláló James Watt tervezte és 4 atmoszféra előállítására volt képes. Tuberculosist, légcsőhurutot, gégegyulladást és szamárköhögést gyógyítottak benne, de más betegségekre – mint pl. a kolera, kötőhártyagyulladás és menorrhagia – is kipróbálták.

 

 

 

1841-ben Triger, francia peleonotológus és bányászmérnök nyomáskamrát használt hogy munkásokat juttasson le folyó mélyére más úton elérhetetlen szénmezők kitermeléséhez. A bányászok izületi fájdalmakat és idegrendszeri eltéréseket panaszoltak felszínre emelkedés után.

 

 

Paul Bert francia orvos 1878-ban írta a “La Pression barometrique” c. művét. Paul Bert francia orvos a magasnyomású medicina élettana atyja., 1878-ban írta a “La Pression barometrique” c. művét. Tanulmányozta a gázkeverékek hatásait, leírta az idegrendszeri oxigénmérgezés jelenségét (Bert effektus).

Az ipari forradalom hídépítő-mélyépítő törekvéseinek kiszolgálására egyre szélesebb körben terjedt a túlnyomás alatti munkavégzés, mely új kórt, a keszonbetegséget is „terjesztette” világszerte. Bert fedezte fel a kapcsolatot a nitrogén buborékok és a keszonbetegség között. Ekkor dolgozta ki az experimentális túlnyomás-orvoslás tudományos megközelítését és az ‘új anyag’, az oxigén túlnyomáson való alkalmazását.

 

 

 

Fontaine mobil nyomáskamrában állított fel műtőt. 1879-ben egy másik francia orvos, Fontaine mobil nyomáskamrában állított fel műtőt. Két előnye is volt, egyfelől a nitrogénoxidul nagyobb oldódásával mélyebb anesztéziát ért el, másfelől a páciensek oxigenizációja javult. 3 hónap alatt 27 asztmás, emphysemás, krónikus bronchitissel küzdő beteg sérvűtétét operálta benne. 300 ember befogadására alkalmas, óriási magasnyomású létesítményt tervezett, ám ennek megépítésére nem került sor. A Pneumatic Institute-ban robbanás törént és Fontaine meghalt.

 

 

London-i Royal Brompton Hospital1885-ben E. T. Williams a London-i Royal Brompton Hospital-ből ezt írja a British Medical Journal egyik cikkében: “A modern orvostudomány egyik legnagyobb vívmánya, ha betegségek kezelésében az atmoszférikus levegőt különféle nyomásokon használjuk. Mikor arra gondolunk, mily egyszerű módszer ez, milyen könnyen és individuálisan használható, megdöbbenünk hogy Angliában mily keveset alkalmazott terápia ez.”

 

 

 

 

 

Észak Amerikában az első hiperbár kamrát Kanadában, Ontarioban készítették 1860-ban. Egy évvel később már állt a New York-i is, amit idegrendszeri és ahhoz kapcsolódó betegségek gyógyítására használtak.

1882 New-York, Hudson alagút építés. Minden negyedik munkás meghal keszonbetegségben. 1890-ben keszonkamrát telepítettek a helyszínre és a következő 18 hónapban összesen hárman halnak meg.

 

 

Cunnigham féle hyperbár óriásgömb A legnagyobb publicitást 1920-ban Dr. Cunningham, Kansas City-i kamrája kapta: az I. világháború utolsó hónapjaiban az országon végigsöprő spanyol nátha áldozatait próbálta kezelni. Megfigyelései szerint a mortalitás a hegyekben magasabb, vagyis a nyomásfaktor szerepet játszik a kimenetele szempontjából. 1928-ban megalkotta a világ legnagyobb hiperbárikus létesítményét, egy öt emeletes, emeletenként 12 hálószobát magába foglaló, 20 méter átmérőjű óriási acélgömböt, ami 1937-ig működött.Drager 1917-ben már javasolta, hogy búvárbalesetekhez magasnyomású oxigénkamrát használjanak, az ötlet azonban csak később, a Cunnigham féle óriásgömb lebontása után valósult meg, Behnke és Shaw tevékenységéhez köthetően.AZ USA haditengerészete az 1930-as évek végén oxigénes dekompresszióval rövidítette le búvárjai felszínre érkezésének idejét.

 

 

Dr I. Boerema 1956-ban az Amszterdam-i Egyetemen járt, ahol szívműtétekhez hiperbárikus oxigént használtak. Dr I. Boerema 1956-ban az Amszterdam-i Egyetemen járt, ahol szívműtétekhez hiperbárikus oxigént használtak. Akkortájt nem volt szív-tüdő készülék, ami a nyílt szíven elvégzett operációk időtartamát nagyon behatárolta. Az műtét előtt a beteg HBO kezelést kapott, amivel feldúsították testszöveteinek oxigéntartalmát. A betegek így hosszabb ideig tartó szívleállást is kibírtak maradandó agykárosodás nélkül és a bonyolultabb műtétek elvégzés is lehetővé vált.

 

 

 

 

 

Dr I. Boerema Boerema egyik kollégája, W. H. Brummelkamp 1959-ben felfedezte, majd 1962-ben közleményben jelentette meg, hogy anaerob fertőzések esetében kiválóan alkalmazható a hiperbár oxigén terápia, Boerema is ekkor írta a híres “Élet vér nélkül” c. művét. Ebben arról számol be, hogy súlyos vérszegénységben szenvedő malacot vérplazma pótló folyadékkal és magas nyomású hiperoxigenizációval tartott életben. Boerema-ra a modern hiperbár medicina atyjaként tekintünk.

 

 

 

 

1962-ben Smith és Sharp szénmonoxid mérgezésben használta. Feléledt a nemzetközi érdeklődés és a HBOT megkezdte modern kori hódítását. Sorra nyíltak a hiperbár kamrák Amerika szerte, többek között a Duke Egyetemen, New York Mount Sinai Kórházban, Chicago-ban, a Jó Szamaritánus Kórházban Los Angeles-ben, A Szent Barnabás Kórházban New Jersey-ben és a Harvard-i Children’s Hospital-ben.

Bizonyosságot nyert, hogy félvastag bőrátültetés megtapadásában, sebgyógyulásban, égés eseteiben milyen előnyökkel bír. Mivel ezekben az esetekben az elért erdmények kiválóak voltak, majd mindenre használni kezdték. Ez életre hívta a tudományos társaságok megszületését, hogy egyértelműen lefektessék a HBOT indikációs körét. Az 1970-es évek végén megalakult az Undersea Medical Society.

Innetől kezdve a hiperbár oxigénterápia a modern gyógyító-megelőző orvoslás stabil alkotórészévé vált.

 

 

Európában több mint 200 hiperbár centrum működik.

 

Európában jóval 200 fölött van a működő hiperbár terápiás kamrák száma. A többi kontinensen vagy az egyes országokban széles határok között mozog számuk, pl. Pekingben több HBOT centrum működik, mint Európában összesen.

A bizonyítékokon alapuló orvoslás ajánlásai alapján sok országban, betegbiztosító által összköltség-megtakarítási céllal finanszírozottan, protokollok szerint alkalmazzák.